Jókai Mór így jellemzi a Mohost: --- "Ez a halál országa valóban. (A mostani neve „Mohos”, népies elnevezéssel„Kokojszás”.) Az ember teste végigborzad, mikor azt a tájt először meglátja. Soha ezt a nagy bozótot kígyón, békán, vidrán, repülő madáron kívül más élőlény be nemjárta. Sással, szittyóval benőtt zsombikok, mintha ezernyi sírhalom volna egy rakáson, rőt színű bozót, verhenyeges növénygubanc, amiknek a neveit sem ismeri az ember, köztük egy-egy nyomorék lucfenyő, egy göcsörtös árvanyírfa, aztán megint haragoszöld növénycsoportok, roppant zsurlók, páfrányok, amiken a boszorkányliszt terem, bársonynak látszó halmok, kövér mohából, ami virágzik, körüle emberfő nagyságú pöfeteggombák tolakodnak elő, amik lángot, füstöt vetnek, ha valaki rájuk üt bottal. S azon az elijesztő páston alul az ismeretlen mélység. Aki ebbe a süppedő ingoványba beletéved, ember, bölény vagy medve, az sohasem jön ki belőle többé.
Mikor már észreveszi, hogy süpped alatta a sömlyék, már akkor késő a menekülés.
Nincs mibe kapaszkodnia, minden süpped, oszlik alatta, körülötte, az úszás nem segít, a fű, a bozót, a moha összezáródik az elmerülő feje fölött.
Mikor aztán ezt körülkerülve a hegytetőre felkapaszkodunk s onnan tekintünk rá vissza, akkor meg már csábítóan varázsló tündérország áll előttünk. A lapály száz meg száz gömbölyű tengerszemmel van behintve, olyanok azok, mintha ablakai volnának egy földalatti világnak, valamennyi beszegve a vízitök fehér tulipánjaival és széles leveleivel. Mikor a lemenő nap visszatükröződik rajtuk, úgy látszik mintha arany-tányérok volnának zöld abroszra rakva.”
(Jókai Mór: Bálványosvár)
...."Északnak a fennsíkot egy kokojszás foglalta el. Az egy ingovány a hegymagason, még magasabban fekvő hegyek tengerszemétől táplálva; fölül rőt magas fűvel benőtt láp, mely közt gyér veres fenyőfák láthatók; a bürü alatt feneketlen dágvány, mely elnyeli a rátévedett embert és állatot. Szomorú, ijesztő kép; a sás érett bugáitól rókafakó az egész mező. Délnek pedig egy fiatal fenyves, mely valami őserdő helyén támadt, amit tán húsz év előtt a vihar, mint egy kaszavágással aratott le. A vén fa rohává lett rég, s a húszéves sarj üde hajtással magasodik föl sűrűn, buján, áttörhetlenül." (Jókai Mór. Egy az Isten )
A tájvédelmi körzet tudományos és természeti ritkaságokat, egy havasi tőzeglápot őriz.
A gyönyörű fenyvesek között elterülő kekete áfonyabokrokkal tarkított tőzegmoha rendkívül látványos.
A tőzegláp enyhén lejt ÉK irányba, a Veres patak felé.
A lejtés következtében, hóolvadáskor, a felszíni tőzegmoha-párnák elcsúsznak észak felé, hoszúkás mohatúrzásokat hozva létre, köztük, a lejtés irányára merőleges, keskeny sáncokkal (Flarke), amelyekben nagy esőzések után összegyül a víz.
A lápra épített fapallókon eljuthatunk az egyik tószemhez is, és rengeteg növényritkaságot figyelhetünk meg egészen közelről.
A tavacskák partján és a hosszúkás, nedvesebb árkok alján talál megfelelő életteret az apró termetű, alig észrevehető rovarevő növényünk, a kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia) és a valamivel nagyobb, hoszúkás levelű harmatfű(Drosera obovata).
A rovarok felfogására levelein vörös, mirigyes tapogatók - ún. tentákulumok alakulnak ki, amelyek ragadós anyagot választanak ki. A növényke levelei olyanok mintha harmatcseppek ragyognának rajtuk, ami valósággal vonzza a kisebb rovarokat. A ragadós anyag nem engedi el a levélre szállt rovart. A tentákulumok néhány perc múlva ráborulnak az áldozatra és enzimeket tartalmazó váladékot bocsátanak ki, amelyek lebontják a fehérjéket és egyben felszívják a keletkezett aminosavakat is, eljuttatva a levélbe és a növény többi szervébe.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhPkFA1KiqEOb6kZKeBm1IUhuH5_-v0fKJgw-pt90JMnWjERaV13ZV6IAtiHB-H8qjd-a3z7ITjObb2mLDYVOF1g4k08aejeJn56lerWQYM-uQaghNDlT5CuxwR23y0kDT0FV00i6pjvkk/s320/_9240674.jpg)
A Mohos állatai, a láp növényeivel együtt, az itt uralkodó sajátos életfeltételekhez alkalmazkodtak. Az állatok élete a tavak, nedvesebb árkok oligotróf vizéhez vagy a tőzegmoháshoz kapcsolódik.
A tőzegláp uralkodó fája az erdei fenyő (Pinus sylvestris f. turfosa) amelynek méretei egyre jobban csökkennek ahogyan haladunk a láp belseje fele, mivel az egyre vastagabb tőzegmoharéteg gátolja növekedését és fejlődését.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhgSP-IWA5eFZRlN6cOlW8RDmn3Q-GODmeRKtYzPyBCQv533LIdqlJ1g1C1LFCGAlTawBBGlStOB_qe2FNTduVVMzwEWO1SdBPox1Zbd3QjFw8hSHlA2j6vrrxAiOieA0iiKv6nOqHa0Iw/s320/_9240684.jpg)
Egyes, szárazabb helyeken, főleg északon és keleten az erdei fenyő áfonyával társul, áfonyás erdei fenyvest alkotva.
Délkeleti és nyugati peremén az erdei fenyő a szőrös vagy lápi nyírrel alkot növényszövetkezeteket; az aljnövényzet összetételében különböző tőzegmoha fajok és töviskés sás vesznek részt.
Az 1930-as években kivágták a Mohos körüli lucfenyvest, amely helyébe másodlagos kaszálók alakultak ki
.
A Mohos-tőzegláp a Csomád-hegység egyik krátermaradványában fekszik 1050 méter magasságban, Hargita megyében. Átmérője 800 méter, területe 80 hektár. A tőzeg vastagsága 10 m, mennyisége 3 millió köbméter. Az egykori Mohos-tó vize eltűnt, csak sűrű növényzettel, főleg tőzegmohával benőtt láp maradt utána. A tó eltűnése az Oltba folyó Veres-patak regresszív eróziójának és a hordalékfölddel való feltöltődésének tulajdonítható.A valamikori Mohos-tó felszínét már szinte teljesen eltakarja az ingoványos mohatelep, amit a nép Kokojzásnak nevez. A hajdani tóból már csak néhány tószem maradt. 1894-ben 29 tószemet számoltak össze, 1960-ban mindössze 13-at. Napjainkban még kevesebb csillogó víztükör emeli a láp szépségét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése