Jókai Mór így jellemzi a Mohost: --- "Ez a halál országa valóban. (A mostani neve „Mohos”, népies elnevezéssel„Kokojszás”.) Az ember teste végigborzad, mikor azt a tájt először meglátja. Soha ezt a nagy bozótot kígyón, békán, vidrán, repülő madáron kívül más élőlény be nemjárta. Sással, szittyóval benőtt zsombikok, mintha ezernyi sírhalom volna egy rakáson, rőt színű bozót, verhenyeges növénygubanc, amiknek a neveit sem ismeri az ember, köztük egy-egy nyomorék lucfenyő, egy göcsörtös árvanyírfa, aztán megint haragoszöld növénycsoportok, roppant zsurlók, páfrányok, amiken a boszorkányliszt terem, bársonynak látszó halmok, kövér mohából, ami virágzik, körüle emberfő nagyságú pöfeteggombák tolakodnak elő, amik lángot, füstöt vetnek, ha valaki rájuk üt bottal. S azon az elijesztő páston alul az ismeretlen mélység. Aki ebbe a süppedő ingoványba beletéved, ember, bölény vagy medve, az sohasem jön ki belőle többé.
Mikor már észreveszi, hogy süpped alatta a sömlyék, már akkor késő a menekülés.
Nincs mibe kapaszkodnia, minden süpped, oszlik alatta, körülötte, az úszás nem segít, a fű, a bozót, a moha összezáródik az elmerülő feje fölött.
Mikor aztán ezt körülkerülve a hegytetőre felkapaszkodunk s onnan tekintünk rá vissza, akkor meg már csábítóan varázsló tündérország áll előttünk. A lapály száz meg száz gömbölyű tengerszemmel van behintve, olyanok azok, mintha ablakai volnának egy földalatti világnak, valamennyi beszegve a vízitök fehér tulipánjaival és széles leveleivel. Mikor a lemenő nap visszatükröződik rajtuk, úgy látszik mintha arany-tányérok volnának zöld abroszra rakva.”
(Jókai Mór: Bálványosvár)
...."Északnak a fennsíkot egy kokojszás foglalta el. Az egy ingovány a hegymagason, még magasabban fekvő hegyek tengerszemétől táplálva; fölül rőt magas fűvel benőtt láp, mely közt gyér veres fenyőfák láthatók; a bürü alatt feneketlen dágvány, mely elnyeli a rátévedett embert és állatot. Szomorú, ijesztő kép; a sás érett bugáitól rókafakó az egész mező. Délnek pedig egy fiatal fenyves, mely valami őserdő helyén támadt, amit tán húsz év előtt a vihar, mint egy kaszavágással aratott le. A vén fa rohává lett rég, s a húszéves sarj üde hajtással magasodik föl sűrűn, buján, áttörhetlenül." (Jókai Mór. Egy az Isten )
A tájvédelmi körzet tudományos és természeti ritkaságokat, egy havasi tőzeglápot őriz.
A gyönyörű fenyvesek között elterülő kekete áfonyabokrokkal tarkított tőzegmoha rendkívül látványos.
A tőzegláp enyhén lejt ÉK irányba, a Veres patak felé.
A lejtés következtében, hóolvadáskor, a felszíni tőzegmoha-párnák elcsúsznak észak felé, hoszúkás mohatúrzásokat hozva létre, köztük, a lejtés irányára merőleges, keskeny sáncokkal (Flarke), amelyekben nagy esőzések után összegyül a víz.
A lápra épített fapallókon eljuthatunk az egyik tószemhez is, és rengeteg növényritkaságot figyelhetünk meg egészen közelről.
A tavacskák partján és a hosszúkás, nedvesebb árkok alján talál megfelelő életteret az apró termetű, alig észrevehető rovarevő növényünk, a kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia) és a valamivel nagyobb, hoszúkás levelű harmatfű(Drosera obovata).
A rovarok felfogására levelein vörös, mirigyes tapogatók - ún. tentákulumok alakulnak ki, amelyek ragadós anyagot választanak ki. A növényke levelei olyanok mintha harmatcseppek ragyognának rajtuk, ami valósággal vonzza a kisebb rovarokat. A ragadós anyag nem engedi el a levélre szállt rovart. A tentákulumok néhány perc múlva ráborulnak az áldozatra és enzimeket tartalmazó váladékot bocsátanak ki, amelyek lebontják a fehérjéket és egyben felszívják a keletkezett aminosavakat is, eljuttatva a levélbe és a növény többi szervébe.
A Mohos állatai, a láp növényeivel együtt, az itt uralkodó sajátos életfeltételekhez alkalmazkodtak. Az állatok élete a tavak, nedvesebb árkok oligotróf vizéhez vagy a tőzegmoháshoz kapcsolódik.
A tőzegláp uralkodó fája az erdei fenyő (Pinus sylvestris f. turfosa) amelynek méretei egyre jobban csökkennek ahogyan haladunk a láp belseje fele, mivel az egyre vastagabb tőzegmoharéteg gátolja növekedését és fejlődését.
Egyes, szárazabb helyeken, főleg északon és keleten az erdei fenyő áfonyával társul, áfonyás erdei fenyvest alkotva.
Délkeleti és nyugati peremén az erdei fenyő a szőrös vagy lápi nyírrel alkot növényszövetkezeteket; az aljnövényzet összetételében különböző tőzegmoha fajok és töviskés sás vesznek részt.
Az 1930-as években kivágták a Mohos körüli lucfenyvest, amely helyébe másodlagos kaszálók alakultak ki
.
A Mohos-tőzegláp a Csomád-hegység egyik krátermaradványában fekszik 1050 méter magasságban, Hargita megyében. Átmérője 800 méter, területe 80 hektár. A tőzeg vastagsága 10 m, mennyisége 3 millió köbméter. Az egykori Mohos-tó vize eltűnt, csak sűrű növényzettel, főleg tőzegmohával benőtt láp maradt utána. A tó eltűnése az Oltba folyó Veres-patak regresszív eróziójának és a hordalékfölddel való feltöltődésének tulajdonítható.A valamikori Mohos-tó felszínét már szinte teljesen eltakarja az ingoványos mohatelep, amit a nép Kokojzásnak nevez. A hajdani tóból már csak néhány tószem maradt. 1894-ben 29 tószemet számoltak össze, 1960-ban mindössze 13-at. Napjainkban még kevesebb csillogó víztükör emeli a láp szépségét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése