2011. december 13., kedd

Székelyandrásfalva




A Küküllőközi dombvidék keleti részében, a Solymosi -patak mellett fekszik Székelyandrásfalva (Săcel) (korábbi nevén Oláhandrásfalva).


 Székelyandrásfalva Hargita megye legeldugodtabb falvainak községközpontja. Székelykeresztúrtól 20, Héjjasfalvától 9, Segesvártól 14 és Székelyudvarhelytől 48 km-re terül el. Nevezik még Románandrásfalvának is.



Az első feljegyzés a faluról 1453-ból való.


1733-ban kapta román nevét Săcelt, ez a megnevezés a Brassó melletti Szecselevároshoz  kapcsolódik, ugyanis innen telepítette be  a XVII században a gróf származású Gyulai Lajos birtokos a románokat  erre a területre.


Eredetileg, 1889-ig Oláh-Andrásfalva volt a falu neve (ma Székelyandrásfalva), a Gyulayak birtokához tarto­zott. Rövidítve OAndrásfalva alakban használta a Gyulay család. 


A falutól délre fekvő sírkertben temették el 1869-ben gr. Gyulai Ferenc császári kamarást.



Székelyandrásfalván  I–VIII. osztályos iskola működik. A gyermekek szállítására iskolabusz is üzemel.



Székelyandrásfalván, a székely építkezési stílus mellett a román települések építkezésére jellemző jegyek is megtalálhatóak.





Székelyandrásfalva a két világháború között, 1931-ig közigazgatásilag Szenterzsébethez tartozott.

 1931-től lett községközpont, és még négy település tartozik hozzá: Kissolymos, Nagysolymos, Hidegkút és Újlak .



Érdekes helyzetet tapasztalhatunk Székelyandrásfalván. A községközpont lakóssága 148 személy, a beosztott falvakban : Nagysolymoson 347  Kissolymoson  455 Hidegkúton 353, és  Újlakon 29 személy lakik.



A falu nyugati részén a temető mellett áll a falu ortodox temploma.


Székelyandrásfalván az első fa ortodox templomot a Gyulaiak építették a letelepített románságnak. 


A Sf.Arhagheli ortodox templom
1848-ban épült a régi (1772-ben épült) templom helyén. 
Régi templomi berendezései megmaradtak. 


A templomtoronyban két harang lakik.



A harang  vésett felirata  eltér a megszokott gyakorlattól és a harangon látható díszítő motívumoktól.


A második harang körfelirata első pillantásra rovásírásnak tűnt, de tévedtem.


A templomtorony  a 17. századból való.


A toronyból jól láthatóak a falu házai

Keleti irányban látható a Solymosok felé vezető út.



A távolban a dombok között  Kissolymos házai is láthatóak.


A hagyomány szerint a betelepített lakosoknak mind csak egy nevük volt,mint Ion vagy Gheorghe. Így a másik nevet ( vezeték név) mind a báró adta nekik, elsősorban attól függően, hogy mi lett a foglalkozásuk a birtokon. 


Ezért van itt sok Méhész meg Kádár név. 



1816 -ban Kazinczy Ferencz  meglátogatta az egy­ko­ri Oláh- ma Székelyandrásfalván öz­vegy Gyulaynét.




A Gyulaiak meghívására látogatott el a faluba Gheorghe Lazăr is. Ez fontos momentum volt a románság
 nemzeti identitásának megerősítésében. 
A látogatás tényét az 1930-as években az ortodox templom bejáratánál elhelyezett emléktáblán rögzítették.




A munkahelyek hiánya miatt az elmúlt évtizedekben többen városra költöztek, igy Székelyandrásfalva  is elöregedett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Linkek

Hun-Web Linkek GobeTop
 
Share