2010. április 5., hétfő

Székely Kálvária, és az Ugron kápolna.


Székelyudvarhely mellett a Szejkefürdő közelében található az Ugron kápolnához vezető út.



A Máltető déli végére vezet az út, itt található az Ugron kápolna , innen látható Székelyudvarhely legszebb panoráma képe.





A Mál-oldalán , a régi szekérút mellett épült meg a Székely Kálvária.




Nagypéntek van. Székelyudvar-helyen, a Szejkén történelmi keresztútjárás kezdődik.




Szép számmal érkeztek a székelyudvarhelyiek, de a környező településekről is, hogy együtt járják végig a kétméteres sziklatömbökbe vésett stációk nyomán Jézus és a székelység szenvedéstörténetét.




Az Ugron család és az Ugron alapítvány kuratóriuma 2009-ben elhatározta, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye ezeréves évfordulójának tiszteletére keresztutat épít Székelyudvarhelyen.




Tamás József püspök vezeti az első nagypénteki keresztútjárást az Ugron-kápolnához.




"A Székely Kálváriával a székely közösség szenvedéstörténetére emlékszünk” – nyílatkozta Ugron Béla, az Ugron Alapítvány elnöke.




Az imádságos ünneplés, a Mál-tető aljában kezdődik papjaink és a kálvária megálmodója az Ugron-család tagjainak jelenlétében.




A keresztút a Székelyudvarhelyi közösségért készült, a felszentelésre a református és az unitárius vallási közösségeket is meghívták.




A Székely Kálvária alapkő letétele 2009. szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén, a kápolna búcsúnapján történt.




Tamás József püspök, és Székelyudvarhely római katolikus papjainak közreműködésével elkezdődött a Székely Keresztút első, ünnepélyes bejárása.




1241–1242 – ( Tatárjárás )




Imádkoztak az Ugron családért, akik megálmodták a székelyudvarhelyi szabadtéri keresztutat,az adakozókért, szobrászművészért, aki az egyes állomásokat megalkotta.




Áldáskérelem után a püspök meghintette szenteltvízzel az első domborműves stációt

.



Imádkozva, énekelve és elmélkedésre érdemes gondolatok mellett járta végig az állomásokat a sokaság.





II. Megterhelve

1526. augusztus 29. –( Mohács )





Egy-egy évszám is rákerült a sziklakövekre, amely a székely nép sorsdöntő eseményeire utal.





Imába foglalták mindazokat a nehézségeket, amelyekkel hétköznapjainkban találkozunk.





III. Megbotlás

1562 – ( Székely Támadt-Székely bánja )





A meredek oldalon, lassan haladtak a keresztútjárók.





"Az embernek szeretetre, megváltásra van szüksége "





IV. Találkozás

1596 – („Véres farsang”)





"Újabb évezredig legyen jel, hogy helyes öntudatra ébredjünk – az igazi értékeket és küldetésünket felismerve."







V. Segítség

1690 – ( Az Erdélyi fejedelemség megszűnése )




Ez az új Kálvária a lélek felemelkedésének „eszköze”





VI. Együttérzés

1711 – ( A székely hadrendszer megszűnése )




A Székely kálvária, természetbe illő, hagyományőrző keresztút .




A Székely Kálvária állomásai, kétméteres sziklatömbökbe faragott domborművek.



VII. Felbukva

1764. január. 7. – ( Madéfalvi veszedelem )




A jelenlevők minden stációnál imádkoztak és énekeltek.




Lassuló lépésekkel, haladnak a jelenlevők a következő sziklastáció felé.





Tamás József püspök meghintette szenteltvízzel a nyolcadik domborműves stációt.





A ragyogó tavaszi napsütés, csak fokozta a történelmi keresztútjárás ünnepi hangulatát.






VIII. Vigasztalás

1849. augusztus. 1. –( Nyerges-tetői csata. )




A kilencedik stáció megszentelésének ünnepélyes pillanata.


1916. augusztus. 27. – ( Betörés Erdélybe )






Tamás Jozsef püspök imádkozott mindazokért, akik ezen az úton a későbbiekben is imádkozva végigjárnak.




X. Megfosztás

1920. június 4. –( Trianoni békediktátum )



. A püspök imában kérte: ébresszen felelősségtudatot és testvéri egységet.



Az ünneplő tömeg megérkezik a Kálvária tizenegyedik stációjához.





Székelyruhás fiatalok a Megfeszítés domborművénél.




Közös imánk szenteli meg, és válik imádságos hellyé a Székely Kálvária.




XI. Megfeszítés
1944. augusztus 26. – ( Uz-völgyi csata )



A megszentelés pillanatai.



A meredek oldalon, az ünneplő tömeg megérkezik a kápolnához.



A kápolna előtt nagyméretű, fenyőfából ácsolt keresztfa áll.



Tamás József püspök megáldotta a kálvária keresztjét.


.

A kedvezőtlen időjárás miatt csak, Pünkösdre készül el a három kőkereszt.




XIII. Gyászban
1956. november 4 -( A magyar forradalom )



Imádkozva, és elmélkedésre érdemes gondolatok mellett a püspök megáldotta az utolsó stációt.




Erdélyben a templomon kívüli kálváriák sorában a hetedik a Mál-oldalán ma nagypénteken megáldott szabadtéri keresztút, a Székely Kálvária




"Mindenkinek, aki a mai naptól birtokba veszi, sajátjának tekinti a Székely Kálváriát, életéhez, munkájához, megpróbáltatásainál adjon sok erőt a Gondviselő Isten."



Pünkösdre készül el az emléktábla is az Ugron-kápolna falához.




A Máltető déli végződésében 593 méter magasságban egy fenyőerdö szélén épűlt az Ugron család temetkezési kriptája.



Ide temették az Ugron család abránfalvi ágának több tagját is.




Az épűlet homlokzatán egy márványtábla látható.



A kápolna belső képe.



Az oltár.



A kápolna búcsúnapja szeptember 8 , Kisboldogasszony ünnepe.



Vitéz Urgon István.



A kápolna harangja.



Szenteltvíz tartó.



Nemzeti imánk a Himnusz eléneklése után a résztvevők betértek az Ugron-kápolnába


.

László Attila, szombatfalvi plébános reméli, hogy a szakrális képzőművészeti alkotássor és elmélkedésre indító hely gyöngyszeme lesz a Szejkefürdőnek is.



A Székely Kálvária tervezésre és kivitelezésre ki írt pályázatot Zavaczki Walter Levente székelyudvarhelyi szobrászművész nyerte el, és készítette el a kőbe vésett domborműveket.



Minden bizonnyal a Székelyudvarhelyre látogatóknak is kedvelt zarándokhelyévé válik a Mál-tetőre vezető keresztút.



Nagy számban volt jelen az írott, és az elektronikus média.



Tamás József püspök nyílatkozik a Duna televiziónak.



A szobrász Zavaczki Walter Levente nyílatkozik a Duna televiziónak.



László Attila szombatfalvi plébános : „Hisszük és reméljük: ezen új Kálvária eszközként az elcsendesedést, a lélek felemelkedését, az ember önmagára találását szolgálni fogja."




A búcsú pillanatai.



"Ma, abban az órában, amikor sokan indulunk, ugyanott, együtt, a jelenbe hozott percben már elhangzott az Ítélet. Megterhelve jár a múlt is. Megbotlás után jönni fog a Találkozás, a Segítség, az Együttérzés. Enyhet hoz, de Felbukva is folytatni kell. Van Vigasztalás. S ha az Összeomlás fenyeget, feltekinthetünk. Megfosztás, Megfeszítés? De Elhagyatva, majd a Gyászban kezébe ajánlhatjuk lelkünket. A Fájdalmak Útján Nála biztos helyen van a leghétköznapibb de a legkilátástalanabb kereszthordozásunk terhe is."

( Molnár Melinda )

1 megjegyzés:

  1. Kedves Attila!
    Ugron Gergelynek írtam az előbb az alábbi sorokat, hátha érdekli:

    Kedves Gergely!
    A nyáron a csíksomlyói zarándoklat után alkalmam volt részt venni a székelyudvarhely feletti Ugron kápolna ünnepi szentmiséjén.
    Többek között erről az eseményről is szól ez a vetítés, melyet szeretettel ajánlok megtekintésre:
    http://www.youtube.com/watch?v=gKHrlV3Celo

    további képek a csíksomlyói kerékpáros zarándoklatról: http://picasaweb.google.com/varosmisszio07
    illetve mások: http://picasaweb.com/grbiker
    http://picasaweb.com/mariazarandok
    Tisztelettel: Gieszer Richard

    VálaszTörlés

Linkek

Hun-Web Linkek GobeTop
 
Share