2010. június 26., szombat

Nagymedesér







A Nyikómente mellékvölgyében, a Léckert – patak völgyfőjében,  a tengerszinttől 515 m magasan fekszik Nagymedesér. A 39-es községi úton 4 km távolságra van a közsegközponttól, Siménfalvától.




A falu neve a nagy jelzőt a Székelykeresztúr vidékéhez tartozó Kismedesér falujától való megkülönböztetéseként kapta.



 Medesér két XIII. századbeli helységen, Körtvefa, és Szénakert települt. A két középkori falu eltűnése a tatárjárás idejével magyarázható. A tatárdúlást túlélők védettebb helyre menekültek, s a megmaradt lakók alapították Nagymedesért.



A falu első írásos említése 1566-ból származik. Ekkor János Zsigmond hadában „Meddeser" 10 lófővel szerepelt.



1567-ben a pápai regestrum 8 kapuval jegyzi.

 

1614-ben 44 családfőt írtak össze.1786-ban a lakósága 324  fő, 1868 -ban 635 , 1910-ben 640, és 1941-ben 597 lakósa volt.



Alszegben a Boldogság utca sarkán van a falu vegyesüzlete




A múltban, amíg az ifjúság el nem vándorolt élénk kulturális élet folyt a faluban.




A medeséri egyházi  elemi iskoláról a legrégebbi adat 1801-ből való. Az intézményt 1899-ben államosították.
Jelenleg egy osztályterem van, ami négy diákkal működik.




A faluban 150 házszámot jegyeznek.


Sok az elnéptelenedett családi ház.


A falu lassan elöregedett, mivel a fiatalok máshova költöztek a jobb megélhetés reményében.



Még van a faluban aki tudja hogyan kell azt a kenyeret megsütni.

.


A jelenleg a falu színmagyar lakóinak a száma 130 fõ.


Most azért lakik ennyi sze­mély a faluban, mert amióta megcsinálták az utat, többen jöttek ide, és  vásároltak maguknak házat:



Jelenleg a falu lakosságának több mint 80 százaléka nyugdíjas.



Libák, tyúkok,pulykák. és disznó jelenti az állattenyésztést.





Régebben még elvitték a tejet a faluból,  de amióta azt sem viszik, nem tartanak még marhákat sem a gazdák.

.

A falu megművelhető területeinek 90 százaléka parlagon hever, egyszerűen nincs, aki megművelje.


Faragott székelykaput keveset láthatunk a faluban.




 Szászok lakta vidékre jellemző kőoszlopos, erődített kapuzat.



Új házak a felszegi részen.




Külföldiek is vásároltak házat a faluban.



Hétvégi ház Nagymedeséren.



A következő kutyaszánhúzó versenyek résztvevői

.


Nagymedesér nyugati felének egy kiemelkedő pontján áll az unitáriusok átépített középkori temploma.
A  XII. században a római katolikus Nagymedesérnek nem volt temploma, Székelyszentmiklós filiájaként működött.



A templom eredete a XIV. századra mutat. Bár Medesér plébániáját nem jegyezték be a tizedjegyzékbe, csúcsíves kapuja azt sejteti, hogy itt abban az időben gótikus templom épült.



A régi, késő-középkori, kőből épített, zsindellyel fedett unitárius templomot 1805-ben építették újra.



Megtartották a két gótikus kapuzatot, melyeket a torony külső bejáratába és toronyból a hajóba nyíló bejáratba helyeztek el.



Egyházilag az 1600-as évek elején önállósult és a XVIII. században unitárius anyaegyház lett.
A faluban csak minden második vasárnap tart istentisztelet, a nagykadácsi beszolgáló lelkész.



A templom orgonája.


 

A szószék és az Úr asztala.



A szószékkorona.



Az első világháború áldozatainak emléktáblája a templomban.



A második világháború áldozatainak emléktáblája a templomban.




 A falu  szülötte Dr. Kiss Elek (1888-1971) unitárius püspök, egyházi író, és műfordító emléktáblája.




Mai kazettás mennyezete 1810-ból való. Johann Folbert alkotása. 

 


 A mennyezet, és a nyugati és keleti oldalon álló fakarzatok virágmintás festésűek

.

A mai templom építéséről a kazettás mennyezet két felirata tájékoztat
.



Az első: AZ EGY IGAZ ISTEN TISZTELETÉRE, E TEMPLOM FUNDAMENTUMÁBÓL ÉPÜLT AZ 1805-BE A MEDESÉRI UNITÁRIA EKLÉSIA KÖLTSÉGÉVEL BARTALIS JÓZSEF CURATOR IDEJÉBEN.



. A másik felirat: EZ MENNYEZET ISTEN SEGEDELMÉBŐL ÉPITETET A MEZESÉRI UNITAR: EKLÉSIA KÖLTSÉGÉVEL AZ S.BER HAVÁBAN 1810 ESZT: VÁRFALVI PÁLFI JÓSEF PAP. ÉS IKLANDI BARABÁS GYÖRGY SCHOLA MESTER. MARTON JANOS CURATOR IDEJÉBEN PAL GYÖRGY ES LUCZA FERENCZ EGYHÁZFISÁGOKBAN. SEGESVÁRI FOLBERTH JÁNOS ASZTALOS ÁLTAL. AZ ÉN HÁZOM IMÁDSÁGNAK HÁZA. ÉSA LVI. VS. 2.



Egy későbbi javításról is olvashatunk a mennyezeten: TEMPLOM ÉS TORONY UJITTATOTT 1907 ÉVBEN FERENCZI ÁRON LELKÉSZ, MIKLÓS JENŐ ÉNEKVEZÉR, ANDRÁSI PÉTER GONDNOK IDEJÖKBEN. MÁNCS GYÖRGY VÁLLALKOZÓ.


 

A középkori templom felszerelési tárgyai közül ma is használatos az 1496-os évszámú harang.





Felületén díszített sáv fut körbe. Négyszer ismétlődő azonos mintája keretbe foglalt emberfejes sárkányt ábrázol, melynek indadísszé alakuló farka gótikus levelekkel díszített.
Ugyanebben a sávban van az évszám és egy körbe rajzolt nyolcszirmú rozetta is.
(Hasonló díszítések jelennek meg az 1512-es évszámú rugonfalvi harangon is.) 



Az új nagyharang  1926-ból.



Kilátás a templom toronyából.



A fák között csak a házak teteje látszik.



Alszeg látképe a templomtoronyból.



Öreg székely ház, szász jellegű kapuval.




Református harangláb Nagymedeséren.

A református harang.



Nagymedeséren   XI—XII. századra datált települést tártak fel, a korra jellemző tűzhelyes, félig földbe mélyített kunyhókkal.


Faragott székely gyalogkapu.



Végigjárva a falut  nem sok embert láttunk az utcákon sétálni.


Hétvégi ház.



A falu egy hatalmas gyümölcsös kert,ha jó a termés sokan jönnek más falvakból felvásárolni a szilvát, és az almát




"Egy ily félreesett és elrejtett falucskában, minő Medesér is, ugyan mit kereshet a kutató? kérdhetné a kényelem embere. Pedig az igénytelen kis faluban is találhatunk becses régiségeket, és annál több, mult idők emlékvirágai ékitette helyet környékén; mert meggyőződtem, hogy a classicus Székelyföld minden tája gazdag a mult emlékeiben, csak ne resteljük az azok felkutatására szükséges, de élvezettel kárpótló fáradságot."
                                                                 ( Orbán Balázs )














1 megjegyzés:

  1. Köszönöm a templomról a fotókat, ugyanis a Kárpát-medence középkori egyházi épületeiről gyűjtök anyagot. Kár, hogy a gótikus keretelésű ajtókról nem készült fotó.

    Üdvözlettel

    Köller László

    VálaszTörlés

Linkek

Hun-Web Linkek GobeTop
 
Share